Totális fordulat Németországban, Scholz hátat fordított Ukrajnának?
Olaf Scholz német kancellár megakadályozta egy Ukrajna számára szánt, további 3 milliárd eurós fegyversegély-csomagra vonatkozó javaslat elfogadását.
A gyanúsított húsz éves, német állampolgár, szüleivel él.
Nem voltak társai a csaknem ezer német közszereplőt érintő adatlopásnak, a feltételezett elkövető a nyomozás első megállapításai alapján önállóan, közreműködők nélkül tevékenykedett – ismertették kedden Wiesbadenben a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és az informatikai bűncselekmények feltárásával foglalkozó ügyészség (ZIT) tájékoztatóján.
A gyanúsított 20 éves, német állampolgár, a szüleivel él Hessen tartományban, tanulói jogviszonyban áll, büntetlen előéletű. Aktív és volt politikusok, újságírók, művészek személyes adatait szerezte meg és hozta nyilvánosságra illetéktelenül.
Informatikai szakképzettsége nincs, de volt „elég ideje és érdeklődése" az adatok eltulajdonításához szükséges ismeretek megszerzéséhez. Tettét azzal indokolta, hogy „dühítették" az érintett közszereplők egyes megnyilvánulásai – mondta Georg Ungefuk, a ZIT vezetője.
A fiatalembert még vasárnap vették őrizetbe, informatikai eszközeit lefoglalták. Beismerő vallomást tett. Kihallgatása után szabadlábra helyezték, mert nem fenyeget az elmenekülés vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
(MTI)